A darts eredete

A legtöbben ismerik a darts játékot, sokan már játszottak is egy vendéglátóhelyen esetleg otthon, vagy darts klubban. Azt is sokan sejtik, hogy angolszász játékról van szó, azonban eme kocsmasport pontos eredetét, kialakulásának mikéntjét már kevesen ismerik.

Darts tábla

A legenda szerint

A korabeli mendemondák alapján az egész úgy kezdődött, hogy egy angol íjásznak nem volt kedve télen a hidegben gyakorolnia mesterségét. Nyílvesszőiből jókorát levágott úgy, hogy azokkal már kényelmesen lehessen dobni, és a közeli pubban folytatta a célzás gyakorlatát. Ezt az átalakítást nyilvánvalóan azért kellett megtennie, mert a belső tér mérete nem tette lehetővé a nagy távolságból való, hagyományos nyilazást. A pubban aztán megtetszett másoknak is a kirakott farönk közepébe való célzás játéka, így elkezdtek versenyezni. Így alakult ki ez a közkedvelt sport.

Az első írásos feljegyzések

Tény azonban, hogy az első hiteles írások a darts játékról 1415-ben készültek, amely szerint az angol íjászok űzték eme sporttal az időt az izincourti csata kevésbé mozgalmas időszakai alatt. Arról is készült feljegyzés, hogy az Újvilág felé igyekvő első angol kivándorlók is dartsoztak, mégpedig a Mayflower hajó fedélzetén.
Eleinte többnyire csak a britek által befolyásolt kultúrájú területeken vált ismertté a sportág, így természetesen a darts szabályait Angliában írták össze először a XIX. században, míg a brit szövetséget 1924-ben alapították. Azóta indult meghódítani az egész világot eme szórakoztató, könnyen elsajátítható játék.

Barista kellékek és szükséges alapanyagok

Ahhoz, hogy valakiből barista váljék, számos lehetőség van. Talán az egyik leg egyszerűbb módja a kávépincér tudás elsajátításának, ha felkeresünk egy baritsa tanfolyamot, ahol rövid idő alatt kiváló alap tudásra tehetünk szert.
Megtanulhatjuk a kávék elkészítésének módjait, és a kávé történetével is megismerkedhetünk. Megismerkedhetünk országunk kávés szokásaival, és a kávékülönlegességek elkészítésének módjával.

Az elméleti és gyakorlati tudás elsajátításával már megkezdhetjük a megfelelő kellékek és alapanyagok beszerzését is, melyekkel kiváló kávés italokat készíthetünk majd.

Amennyiben már megvan az esspresso gépünk a további kellékekre lehet szükségünk még.

Víztisztító

A tökéletes kávé, kiváló minőségű vizet igényel, ezért mindenképpen ajánlott a víz előkezelése. Szerencsére ma már kiváló lehetőségeket találunk a víztisztításra.

Latte ArtKávéőrlők

A megfelelő szemcseméretet állítható őrlőtárcsákkal rendelkező kávéőrlők segítségével érhetjük el. Egy professzionális kávéőrlővel bármilyen őrölt kávét képesek vagyunk létrehozni. Számos típust találunk a boltokban, mindenki válassza az igényeihez leginkább illő kávéőrlőt.

Szemes kávék

Egy barista legfontosabb alapanyaga. Számos helyről szerezhetünk be minőségi kávét. Nagyobb mennyiség rendelése előtt mindenképp teszteljük azt, hogy biztosan megfelelő kávét tudunk belőle előállítani.

Méréshez, kalibráláshoz szükséges eszközök

Az alapanyok méréséhez elengedhetetlenek a mérő eszközök, és azok kalibrálásához szükséges kellékek. A pontos mérésekkel megalapozzuk a sikert, így csakis megfelelő minőségű mérőeszközt szerezzünk be, amely pontos értékeket mutat.

Rendezéshez használt kellékek

Rend a lelke mindennek. És ez a Barista pultjára fokozottan érvényes. A gyors, hatékony és minőségi kávékészítéshez mindennek a maga helyén, könnyen elérhető helyen kell lennie.

Ahhoz, hogy a kávékészítés öröm legyen és a visszajelzések is örömtelik legyenek, számos dolognak összhangban kell lennie. Ha ezekre a dolgokra figyelünk, biztosak lehetünk a sikerben.

Amennyiben irodában dolgozik és irodai kávégép beszerzésén töri a fejét, akkor nézzen szét webáruházunkban!

Mentés

Kora tavaszi teendők a hétvégi ház körül

Immár beköszöntött a meteorológiai tavasz. Egyre szebb az idő, csicseregnek a madarak, gyakran süt a nap. Még ugyan nincs strandidő, de már éjszaka sincsenek fagyok. Sokan vannak, akik ilyenkor merészkednek ki a hideg tél után először a kertbe, vagy látogatnak ki hétvégi házukhoz, telkükhöz. Számos elvégzendő feladat vár ránk ilyenkor a kertben.

Hétvégi ház
Hétvégi ház

Növényvédelmi feladatok

A tavasz kezdetén a legfontosabb teendő a kertben a növényvédelem. Kezdjük meg gyümölcsfáink, bokraink metszését. Amennyiben tavaly nem volt különösebb fertőzés növényeink körében, akkor a lemetszett nyesedéket összegyűjtve remek komposzt alapanyag keletkezik. A lemetszett, levágott ágak összegyűjtve, kiszárítva ideálisak lehetnek tüzelőanyagként. A metszés után, de legtöbb esetben a rügyezést megelőzően érdemes egy permetezést végeznünk.
Ne felejtsük el összeszedni az ősz és tél folyamán lehullott leveleket sem. Hiszen, ha nem szedjük össze azokat, alatta berohadhat, bepenészedhet a fű.

Vízrendszer

Amennyiben hétvégi házunkban nem elektromos fűtéssel fűtünk, és télen nem ment a gázbojler akkor valószínűleg a a hideg beállta előtt leeresztettük a vizet az egész rendszerből. Tavasz beálltával engedjük vissza a rendszerbe a vizet, hiszen amikor még esténként hűvös az idő kénytelenek vagyunk néha bekapcsolni a fűtést.

Kisebb felújítási munkálatok

Kora tavasszal nincs túl hideg, sem túl meleg. Nagyszerű a hőmérséklet a kisebb fajta felújítási munkálatok elvégzésére. Az ablakkeretek, ajtók újrafestése is szóba jöhet ilyenkor, vagy a télen esetleg megkárosodott tárgyak, berendezések javítása, cseréje.

Mentés

Mikrobusz bérlés síeléshez

Elérkezett a tél már egyre hidegebbek a nappalok is és a budapestiek már biztosan látták, sőt sokan ki is próbálták a műjégpályákat is. Hiszen a főváros számos kerületében kialakították már ezeket a pályákat. Talán ez az amiért egyre többen gondolnak arra, hogy milyen jó is lenne elmenni valahova síelni. A friss levegő, a természet szépsége és a mozgás öröme ugyanis csodálatos élményeket garantál a testnek és a léleknek egyaránt. De hogyan is jussatok el a sípályátokhoz? A válasz könnyű: mikrobusszal! Sőt nagyon szerencsés helyzetben is vagytok, hiszen ma már bérlésre is van lehetőség.

Mire készüljetek fel a mikrobusz bérlése előtt?

Jó néhány dolgot kell tudnotok a bérlés előtt. Először is azt, hogy hányan fogtok elmenni síelni. 6-9 személyes mikrobuszok közül válogathattok, persze ha többen szeretnétek utazni, akkor két vagy akár három járművet is kölcsönözhettek, de akár 1-2 autót is bérelhettek mellé. A létszám mellett jusson eszetekbe a sífelszerelés is. Ha van saját felszerelésetek, akkor számoljátok össze, hogy mennyi és azt is mérjétek fel, hogy mekkora helyet foglal el. Alaposan nézzétek meg a cuccokat, mert nagy különbség van a sílécek, a bakancsok és a botok között és nem szabad, hogy út közben össze törjenek. Ha sok holmitok van, akkor kérhettek akár egy utánfutót is. Ezután pedig válasszátok ki az úti célt. Magyarországon maradtok, vagy külföldre osztrák, szlovák talán lengyel síparadicsomba mentek? A mikrobusz bérlésnél a gépjármű biztosítás szempontjából van lényeges szerepe.

Mire figyeljetek a mikrobusz bérlésekor?

Alaposan nézzétek át a mikrobuszt, kizárólag karban tartott gépjárművet válasszatok. És ha már síelés, akkor bizony gondoljatok a hóláncra is, hiszen biztos, hogy jeges és havas utakon fogtok közlekedni és a biztonság a legfontosabb. A hólánc mellett egyezzetek meg éjjel nappal hívható assistance szolgáltatások igénybevételéről is, hiszen így bármilyen esetben anyanyelveteken kérhettek segítséget.

Milyen szivattyúra van szükségünk?

Előfordulhat, hogy elönti a pincét a víz, vagy csak a medencéből kell kiszivattyúzni az elhasznált vizet, esetleg más okból, de szivattyúra van szükségünk.

Vajon milyen fajta vizet akarunk szivattyúzni?

Először is nem mindegy, hogy milyen szennyezettségű vízről beszélünk. Tágabb értelemben véve minden valamilyen módon ember által beszennyezett vizet szennyvíznek tekintünk. Ezen vizek általános tulajdonságai, hogy zavarosak, lebegőanyagokat tartalmazhatnak, elektromosan vezetőképesek és többnyire a benne lévő mikro és makro szennyeződések képesek leülepedni.

Szennyvízszivattyúk

Szűkebb értelemben azonban megkülönböztetjük egymástól a szennyvizet és a szennyezettvizet. Amennyiben a vízben lévő szilárd szennyeződések mérete viszonylag nagy (50mm-es szemcse átmérő vagy nagyobb), abban az esetben már szennyvízszivattyúra van szükségünk. Jellemzően ilyen lehet a fekáliával szennyezett víz, vagy valamilyen ipari tevékenység során keletkezett, nagyméretű szennyeződéseket tartalmazó, melléktermékként hátramaradt víz. Választhatunk pusztán benzines, illetve benzin-gáz üzemű szennyvízszivattyút, amely nagyobb üzembiztonsággal bír, hiszen két fajta üzemanyagrendszerrel rendelkezik. A gáz üzemű működés során számottevően alacsonyabb a károsanyag kibocsátás szintje, így környezetbarátabb a csupán benzin üzemű berendezéseknél.

Benzin/gáz üzemű szennyvízszivattyú EMPH 80wg

Szennyezettvíz szivattyúk és átemelők

Szennyezettvíznek tekintjük azt a vizet, amely nem tartalmaz 50mm-nél nagyobb átmérőjű szilárd szennyeződést, de tartalmaz rövid, rostos anyagokat, mint a homok vagy a mosószer maradvány. Jellemzően ilyen víz a mosogatóvíz, a medencékben elhasznált víz és a fürdővíz. Ezen vizek szivattyúzására szennyezettvíz szivattyút érdemes használni. Amennyiben egy alacsonyabban lévő helyről egy magasabb szintre akarjuk szállítani a szennyezett vizet, szennyezettvíz átemelő berendezésre lesz szükségünk, amely a szennyvízszivattyúkhoz képest gazdaságosabb és könnyebben üzemeltethető. Azt ajánljuk azonban, hogy mielőtt bármilyen szivattyút is vásárolnánk, előtte kérjük ki szakember véleményét.

Mentés

Filmek, amiket érdemes megnézni

A filmek mindenki számára igazi kikapcsolódást jelentenek. A gyerekektől a kamaszokon át, az idősekig mindenki jól érezheti magát a mozikban, de ha valaki egyedül szeretne szórakozni, ahhoz is kiváló lehetőség. Tavaly ősszel is számos világsztár szórakoztatta a nézőket, melyeket már DVD-n, vagy Blu-rayen is megnézhetsz.

Kurt Russelet, John Malkocvichot, Mark Wahlberget és Kate Hudsont egy filmben láthatod, hiszen együtt szerepelnek a Mélytengeri Pokolban. Akárhogyan rajongsz ezekért a sztárokért, készülj fel lelkileg mielőtt beülsz a moziba. Ez a film ugyanis egy nem mindennapi igaz történet feldolgozása, Amerika egyik legnagyobb természeti katasztrófáját jeleníti meg. a Deepwater Horizon olaj fúrón történt robbanásról szól a sztori, amely 11 halálos áldozatot követelt, 750 millió liter kiáramló olaj pedig rengeteg állat pusztulását okozta. A tűzvész és a munkások óriási küzdelme rendkívül megterhelő látványt jelenthet.

De ha te inkább Tom Cruise rajongó vagy, akkor is örülhetsz, hiszen a kedvenced idén is dolgozott. A Született Július 4-én drámai lebénult hőse, a Mission Impossible akciósorozat legendás kéme most a Jack Reacher: Nincs visszaút új részében játssza el a fő szerepet. Az első részben a leszerelt katona magánnyomozóként dolgozott egy 5 ember halálát okozó gyilkos ügyében. Az első részhez hasonlóan most is izgalmas, humoros akciófilmre számíthatsz, de most azonban Jacket vádolják meg egy 20 évvel korábban elkövetett gyilkossággal. Megint feltárul egy rész a katonaság titokzatos világából.

Persze Ben Affleck is nagy újdonsággal várja a rajongóit. A megmentő Batman helyett most egy autista irodai alkalmazottat játszik. A könyvelő című filmben láthatod, ahogyan maffiózóknak segít tisztára mosni a pénzüket. Meggyanúsítják, de egy nagy cég is felkéri szakértőnek. Ennél a vállalkozásnál is érdekes adatokhoz jut, és egy bérgyilkos is üldözőbe veszi, őt és a társát így menekülniük kell. Izgalmas krimi és ki tudja, talán egy kis romantika is vár benneteket.

Mentés

Sütögessünk boronatárcsában

Mindannyian szeretünk grillezni akár a haverokkal vagy a családdal kint a kertedben. Ehhez elengedhetetlen a zöldségek, halak, sajtok és húsok elkészítéséhez nélkülözhetetlen sütőfelszerelés úgy, mint az edények, serpenyők, grillsütők, valamint a boronatárcsa is.

Milyen a jó boronatárcsa?

A jobb minőségű boronatárcsák acélból készülnek, de vannak sima öntött vasból készültek is. Ezeken az alapanyagokon bármelyik ételféleség kellemesen omlósra süthető, mivel szépen, egyenletesen átsül rajtuk a hús. Az öntöttvas boronatárcsa előnye az olcsósága, valamint, hogy jobban vezeti a hőt, hátránya a törékenység. A boronatárcsa közepén található egy lyuk, ezt érdemes szakemberrel behegesztetni, vagy ha úgy gondoljuk, hogy magunk is meg tudjuk oldani, akkor otthon is meg lehet csinálni. Ezzel megoldjuk, hogy bármit is sütünk benne a zsír a tárcsában marad.

Hogyan érdemes boronatárcsában sütögetni?

A boronatárcsát érdemes kikenni valamilyen ehető zsírral, majd először egy kis szalonnát rátenni, hogy legyen a közepén zsír. Ezután mehet bele a hús, amelyet érdemes a középen rotyogó zsír szélére tenni, és gyakran átforgatni, hogy biztosan ne tapadjon le, valamint hogy egyenletesen átsüljön. Középre mehetnek a köretek, zöldségek.

Cipőt webáruházból

A cipő az egyik legfontosabb darabja az öltözékünknek. Azért is kap annyira lényeges szerepet, mert több órán keresztül bizonyos típusait, sokszor egy egész napon át is folyamatosan viseljük. Biztos vagyok benne, hogy sokan, így ti is számos alkalomhoz illő cipőt tartotok otthon és nagy gondot fordítotok a vásárlásukra is. Figyeled a katalógusokat, az üzletek ajánlatait, de választhatsz a cipő webáruházak kínálatából is.

Miért és melyik cipő webáruházból vásároljatok?

Amikor cipő webáruházat választasz, akkor először is gondolj a termék kínálatra. Fontos, hogy a cég választékában megtalálhatóak legyenek az ismert világmárkák például a Jana, Rieker, sOliver, Desigual, Tamaris is. Így egyetlen helyről szerezheted be a hétköznapokhoz szükséges kényelmes, valamint a sportoláshoz nélkülözhetetlen strapabíró, és az ünnepélyekhez illő elegáns cipőket is. A termék kínálatnál persze lényeges az is, hogy a cipő webáruház mindenkire, a hölgyekre, az urakra valamint a gyerekekre is gondoljon. Így az egész család számára megvásárolhatod a hiányzó cipőket egyetlen helyről. Persze mindenkinek eltérő ízlése van, ezért fontos, hogy óriási színválasztékkal és változatos formákkal várjon mindenkit a cipő webáruház. Hiszen az outfitünkben központi helyet kapnak a színek és mindent szeretnünk felhúzni ami cipő. Ti is biztosan kedvelitek a szandálokat, papucsokat, magas szárú vagy éppen bokacsizmákat, de akár bakancsokat is szívesen hordotok.

Tipp – a babák még ritkán hordanak cipőt, azonban ha babáknak keresel jó minőségű cipőt, akkor válaszd a Bogibababoltja.hu – baba termékeket forgalmazó webáruház kínálatából a Maus cipőt!

Átnéztétek a választékot, meg is találtátok azt a cipőt amit hordani szeretnétek, akkor kezdődhet a vásárlás!

Először is jó ha pontosan meg tudod határozni azt, hogy mekkora méretű cipőre van szükséged. Ha ugyanis cipő webáruházból rendelsz, akkor a vásárlás után próbálhatod fel a terméket. És a rosszul megválasztott méret miatt előfordulhat, hogy ki kell cseréltetned a cipőt. Most, hogy a cipőről mindent tudsz, már csak a vásárlás feltételeivel kell foglalkoznod. Vannak olyan cipő webáruházak, amelyektől azonnal elviheted a terméket, persze olyanok is amelyektől regisztráció után rendelhetsz. Minden webáruház házhoz szállítja a terméket, de Budapesten illetve a város vonzáskörzetében sok cég biztosítja a személyes átvételi lehetőséget is.

 

Mentés

Mentés

Szilveszterezés Budapesten

Már december van és hamarosan ideér az év vége. Sokan alig várjuk szilvesztert. Az óév utolsó és az újév első napjai kiváló alkalmat jelentenek egy hosszabb pihenésre is. Ilyenkor is változatos programokkal vár mindenkit Budapest.

újév

Nézzünk néhány ötletek a budapesti év végéhez

Kezdjük a szállás lefoglalásával. Szuper ajánlatokkal várnak a wellness hotelek. A város számos kerületében találhatsz hangulatos szállókat, amelyek világos, tágas melegséget árasztó, wifivel és kábeltévével is felszerelt szobáiban jól kialudhatod magadat. A hotelek éttermében pedig bőséges és finom ételeket készítenek nektek. Ilyenkor sok helyen megkóstolhatod a tradicionális ünnepi ételeket. Több helyen várnak töltött káposztával, sült kolbásszal, szilveszterkor pedig virslivel és sült malaccal is. Persze a wellness hotelekben testileg és lelkileg is feltöltődhetsz. A hideg téli napokon kellemesen felmelegedhetsz a forró vizes jakuzziban. De a gőzkabinban és a szaunában is átmelegítheted a kihűlt testedet. Ha pedig reggel szeretnéd magad egy kicsit formába hozni, akkor edzhetsz a jól felszerelt kondi teremben is. Szóval a wellness hotel kiváló bázis lehet a pihenésed ideje alatt.

Az év utolsó napjaiban érdemes elhagynod a wellness hotelt, hiszen ilyenkor gyönyörűen kivilágítják a várost és sok helyen forralt borral is várnak titeket. Egy kellemes séta bizony óriási élményt jelenthet ilyenkor. A múzeumok persze az év utolsó napjain is nyitva vannak, de művész mozik és a multiplexek is várják a látogatókat, úgyhogy változatos programokon vehetsz részt. Szilveszterkor nem maradhat el a buli sem. Mehettek a pubokba, diszkókba, de iszogathattok a belvárosi romkocsmákba is. Biztos, hogy fantasztikus kikapcsolódás lesz és talán még ismerősökkel is találkozhattok. Éjfélkor pedig a gyönyörű tűzijáték vár titeket, úgyhogy minden adott lesz egy fantasztikus bulihoz.

Mentés

Mága Zoltán január 6-án Bécsben

Zoltan_Maga“Decemberben már minden nap találkozunk valamilyen Karácsonyra emlékeztető szimbólummal. Ekkor Advent időszakában a gyönyörű gyertyák, a koszorúk, az utcák és az ismertebb terek díszkivilágítása és a csodálatos hangulatú vásárok hatalmas örömet okoznak minden nap. A kiváló hangulat azonban az új évben is folytatódik, hiszen január 6 vízkereszt napja, ami szintén nagyon fontos ünnepe a keresztényeknek és egy csodálatos lezárása az adventi időszaknak. Január 6-ára felemelő programot jelent Mága Zoltán hegedűművész bécsi koncertje.

Igen Mága Zoltán a származására, a hazájára rendkívül büszke, a világ több, mint 100 országában fellépő, mélyen vallásos, folyamatosan karitatív tevékenységeket is végző művész a muzsika egyik európai fellegvárában Wiener Konzerthaus Großer Saal termében várja a zene rajongóit. Az egyedülálló hangzású koncertterem több szempontból is tökéletes helyszíne a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar által előadott remekműveknek. Az exkluzív kialakítású terem lehetővé teszi a fantasztikus látványt garantáló show műsornak is nevezhető koncert megtartását. Sőt, mivel az 1913-ban megnyitott épület termeiben ma már szinte minden ismert zenei stílusú koncertet: klasszikus, barokk, jazz szerveznek és a kortárs alkotók művei is hallhatóak, ezért is biztos, hogy a hegedű magyar virtuózának repertoárjában szereplő összes darabnak tökéletes hangzást biztosít. Felcsendülnek az Ausztriában ma is oly népszerű keringő dallamai. Johann Strauss, Shostakovich, művei is hallhatóak lesznek. Talán a legismertebb osztrák zeneszerzők Haydn és Mozart remekműveiből is előad a művész. Mága Zoltán koncertjén hangsúlyos szerepet kap az opera is. Az egyik előadó pedig világhírű orosz művésznő Evgenia Laguna lesz. Persze a hazája hírnevéért folyamatosan tevékenykedő Mága Zoltán koncertjéről sosem hiányozhatnak a magyar előadók remekművei is. Gondoljon csak Liszt Ferencre, vagy Lehár Ferenc és Kálmán Imre csodálatos operett slágereire. Persze korunk legnépszerűbb pop zenei slágereit is hallhatjuk.”

Mentés