Milyen szivattyúra van szükségünk?

Előfordulhat, hogy elönti a pincét a víz, vagy csak a medencéből kell kiszivattyúzni az elhasznált vizet, esetleg más okból, de szivattyúra van szükségünk.

Vajon milyen fajta vizet akarunk szivattyúzni?

Először is nem mindegy, hogy milyen szennyezettségű vízről beszélünk. Tágabb értelemben véve minden valamilyen módon ember által beszennyezett vizet szennyvíznek tekintünk. Ezen vizek általános tulajdonságai, hogy zavarosak, lebegőanyagokat tartalmazhatnak, elektromosan vezetőképesek és többnyire a benne lévő mikro és makro szennyeződések képesek leülepedni.

Szennyvízszivattyúk

Szűkebb értelemben azonban megkülönböztetjük egymástól a szennyvizet és a szennyezettvizet. Amennyiben a vízben lévő szilárd szennyeződések mérete viszonylag nagy (50mm-es szemcse átmérő vagy nagyobb), abban az esetben már szennyvízszivattyúra van szükségünk. Jellemzően ilyen lehet a fekáliával szennyezett víz, vagy valamilyen ipari tevékenység során keletkezett, nagyméretű szennyeződéseket tartalmazó, melléktermékként hátramaradt víz. Választhatunk pusztán benzines, illetve benzin-gáz üzemű szennyvízszivattyút, amely nagyobb üzembiztonsággal bír, hiszen két fajta üzemanyagrendszerrel rendelkezik. A gáz üzemű működés során számottevően alacsonyabb a károsanyag kibocsátás szintje, így környezetbarátabb a csupán benzin üzemű berendezéseknél.

Benzin/gáz üzemű szennyvízszivattyú EMPH 80wg

Szennyezettvíz szivattyúk és átemelők

Szennyezettvíznek tekintjük azt a vizet, amely nem tartalmaz 50mm-nél nagyobb átmérőjű szilárd szennyeződést, de tartalmaz rövid, rostos anyagokat, mint a homok vagy a mosószer maradvány. Jellemzően ilyen víz a mosogatóvíz, a medencékben elhasznált víz és a fürdővíz. Ezen vizek szivattyúzására szennyezettvíz szivattyút érdemes használni. Amennyiben egy alacsonyabban lévő helyről egy magasabb szintre akarjuk szállítani a szennyezett vizet, szennyezettvíz átemelő berendezésre lesz szükségünk, amely a szennyvízszivattyúkhoz képest gazdaságosabb és könnyebben üzemeltethető. Azt ajánljuk azonban, hogy mielőtt bármilyen szivattyút is vásárolnánk, előtte kérjük ki szakember véleményét.

Mentés

Filmek, amiket érdemes megnézni

A filmek mindenki számára igazi kikapcsolódást jelentenek. A gyerekektől a kamaszokon át, az idősekig mindenki jól érezheti magát a mozikban, de ha valaki egyedül szeretne szórakozni, ahhoz is kiváló lehetőség. Tavaly ősszel is számos világsztár szórakoztatta a nézőket, melyeket már DVD-n, vagy Blu-rayen is megnézhetsz.

Kurt Russelet, John Malkocvichot, Mark Wahlberget és Kate Hudsont egy filmben láthatod, hiszen együtt szerepelnek a Mélytengeri Pokolban. Akárhogyan rajongsz ezekért a sztárokért, készülj fel lelkileg mielőtt beülsz a moziba. Ez a film ugyanis egy nem mindennapi igaz történet feldolgozása, Amerika egyik legnagyobb természeti katasztrófáját jeleníti meg. a Deepwater Horizon olaj fúrón történt robbanásról szól a sztori, amely 11 halálos áldozatot követelt, 750 millió liter kiáramló olaj pedig rengeteg állat pusztulását okozta. A tűzvész és a munkások óriási küzdelme rendkívül megterhelő látványt jelenthet.

De ha te inkább Tom Cruise rajongó vagy, akkor is örülhetsz, hiszen a kedvenced idén is dolgozott. A Született Július 4-én drámai lebénult hőse, a Mission Impossible akciósorozat legendás kéme most a Jack Reacher: Nincs visszaút új részében játssza el a fő szerepet. Az első részben a leszerelt katona magánnyomozóként dolgozott egy 5 ember halálát okozó gyilkos ügyében. Az első részhez hasonlóan most is izgalmas, humoros akciófilmre számíthatsz, de most azonban Jacket vádolják meg egy 20 évvel korábban elkövetett gyilkossággal. Megint feltárul egy rész a katonaság titokzatos világából.

Persze Ben Affleck is nagy újdonsággal várja a rajongóit. A megmentő Batman helyett most egy autista irodai alkalmazottat játszik. A könyvelő című filmben láthatod, ahogyan maffiózóknak segít tisztára mosni a pénzüket. Meggyanúsítják, de egy nagy cég is felkéri szakértőnek. Ennél a vállalkozásnál is érdekes adatokhoz jut, és egy bérgyilkos is üldözőbe veszi, őt és a társát így menekülniük kell. Izgalmas krimi és ki tudja, talán egy kis romantika is vár benneteket.

Mentés

Sütögessünk boronatárcsában

Mindannyian szeretünk grillezni akár a haverokkal vagy a családdal kint a kertedben. Ehhez elengedhetetlen a zöldségek, halak, sajtok és húsok elkészítéséhez nélkülözhetetlen sütőfelszerelés úgy, mint az edények, serpenyők, grillsütők, valamint a boronatárcsa is.

Milyen a jó boronatárcsa?

A jobb minőségű boronatárcsák acélból készülnek, de vannak sima öntött vasból készültek is. Ezeken az alapanyagokon bármelyik ételféleség kellemesen omlósra süthető, mivel szépen, egyenletesen átsül rajtuk a hús. Az öntöttvas boronatárcsa előnye az olcsósága, valamint, hogy jobban vezeti a hőt, hátránya a törékenység. A boronatárcsa közepén található egy lyuk, ezt érdemes szakemberrel behegesztetni, vagy ha úgy gondoljuk, hogy magunk is meg tudjuk oldani, akkor otthon is meg lehet csinálni. Ezzel megoldjuk, hogy bármit is sütünk benne a zsír a tárcsában marad.

Hogyan érdemes boronatárcsában sütögetni?

A boronatárcsát érdemes kikenni valamilyen ehető zsírral, majd először egy kis szalonnát rátenni, hogy legyen a közepén zsír. Ezután mehet bele a hús, amelyet érdemes a középen rotyogó zsír szélére tenni, és gyakran átforgatni, hogy biztosan ne tapadjon le, valamint hogy egyenletesen átsüljön. Középre mehetnek a köretek, zöldségek.