Üzemorvosi vizsgálat

Az egészségünk megtartása érdekében nap, mint nap tennünk kell. Megfelelő táplálkozással, rendszeres testmozgással és a meghatározott időközönként elvégzett szakorvosi szűrővizsgálatokkal megelőzhetjük a súlyosabb betegségek kialakulását. Azonban bizonyos esetekben üzemorvosi vizsgálatok is segíthetnek az egészségi állapotunk megőrzésében.

Milyen esetekben kötelező felkeresni az üzemorvost?

orvos

Az üzemorvosi vizsgálaton legelőször a sikeres állásinterjú után, az első munkanap előtt veszünk részt, ugyanis kizárólag a szakorvos jóváhagyásával kezdhetünk el dolgozni. Ennek a felmérésnek az a célja, hogy igazolja azt, hogy az egészségi állapotunk megfelel a pozíció elvárásainak. Minden esetben, fizikai és szellemi tevékenységek esetében is kötelező részt venni ezen a felmérésen. Majd az előzetes alkalmassági vizsgálat után, a munkaviszony fennállási ideje alatt is többször keressük fel az üzemorvost. A pozíciónk sajátosságai határozzák meg azt, hogy milyen időközönként kötelező elmennünk a foglalkozás egészségügyi szakorvoshoz. Emellett azonban előfordulhatnak olyan rendkívüli esetek is amikor azonnal igénybe kell vennünk az üzemorvos szolgáltatásait. Ilyen például a munkahelyen történt baleset, vagy az ott kialakult fertőzésveszély, illetve foglalkozási ártalom is.

Milyen egyéb esetekben végez vizsgálatot az üzemorvos?

Az üzem orvost nem csak akkor kell felkeresned, ha dolgozni akarsz, hanem akkor is ha valamilyen kocsit, vagy hajót szeretnél vezetni. A vízi és gépjárművek esetén a jogosítvány megszerzéséhez, illetve a lejárt vezetői engedélyek meghosszabbításához. Is szükség van az üzemi orvos igazolására. De ha a vadászat, vagy a sportlövészet a hobbid, akkor sem kerülheted el ezeket a szakorvosi vizsgálatokat, hiszen a fegyvertartási engedély megszerzéséhez, illetve a fegyverek használatához is szükség van az üzemi orvos jóváhagyására.

Tipp:Üzemorvosi vizsgálatra van szüksége? Keresse fel Dr. Torzsa Péter üzemorvost

Javítson életkörülményein hővisszanyerős szellőztetővel

Max von Pettenkofer a 18. század vége felé megállapította, hogy a levegőben lévő szén-dioxid (CO2) nagyban befolyásolja közérzetünket és élettani hatásainkat. Természetesen célunk az, hogy a levegő minél frissebb legyen, ezzel csökkentve a benne található szén-dioxid szintet. Ennek a folyamatnak a segítésére hozták létre a hővisszaverős szellőztetőt, mely hőveszteség nélkül tudja kicserélni a levegőt, ezzel nagyban segíti elszállítani a szennyező anyagokat (szén-dioxid, pára), és biztosítja, családunk és barátaink számára a frissességet és tisztaságot.

Hővisszanyerős szellőztető

Hővisszanyerős szellőztető rendszer

 

Hol vehetünk hővisszanyerős szellőztetőt?

A hővisszanyerős szellőztetők specialistája a HLK Systeme Hungária Kft. Környezetkímélő megoldásokat keres? Váltson napelemre!

Barista tanfolyamok

A kávét már nagyon hosszú ideje sokan tartjuk egyik kedvenc italunknak. A jellegzetes íze, a koffeinnek köszönhető élénkítő hatása, és a kellemes illata miatt felemelővé teszi a hétköznapokat is. Nem is beszélve az egyéb, prémium kávét tartalmazó italokról a capuccinóról, vagy a koktélokról és a kávé alapú desszertekről. Ezért nem is csoda, hogy rengetegen rajonganak a kávéért, így az elkészítés is óriási örömöt jelent sokaknak. A kávé különlegességeknek köszönhetően ma már egy új szakmát is választhatunk. Lehetünk kávészakértők, baristák is.
kávé

Hogyan lehetsz te is kávészakértő?

A legegyszerűbb ha részt veszel egy barista tanfolyamon. Itt ugyanis megismerkedhetsz a kávé készítés teljes folyamatával. A tematika kitér az ültetvények sajátosságaira például a szüretelésre, de tanulhatsz a különböző típusú cserjékről többek között a zöld kávéról is, valamint gyakorlatot szerezhetsz a felszolgálásban is, sőt adunk néhány praktikus tanácsot a kávéházak nyitásához, üzemeléséhez is. A legfontosabb szerepet azonban a legkedveltebb kávé italok az espresso, a latte, a tejes és filteres kávék elkészítésére fektetjük, így ha egy újabb, izgalmas hobbit keresel, akkor neked is kiváló lehetőséget jelent a barista tanfolyam.

Mit biztosítunk számodra a barista tanfolyamon?

Nálunk csodálatos környezetben válhatsz a kávé szakértőjévé. Mi egy Pest megyei kis településen, a nagyvárosi zajoktól távol, zöld övezetben tartjuk meg a barista tanfolyamokat. A kávé készítéshez a legmodernebb eszközöket használhatod. Az elismert gyártók által készített espresso gépek és kávéőrlők, digitális és folyadék mérlegek, csészék is segítenek neked abban, hogy megtanuld önállóan elkészíteni a finomabbnál, finomabb kávéitalokat. A tanfolyam vezetői pedig kiváló oktatók és elismert baristák is.