Érdemes bontás nélkül ablakot cserélni?

Ablakcsere bontás nélkül

Mit értünk bontásmentességen

Alapesetben az ablakok cseréje úgy zajlik, hogy a szárnyak levétele után a tokot kibontják a falból, majd az új – általában műanyag – nyílászáró új tokját beépítik és arra helyezik rá az új ablakokat. Amikor bontás nélküli ablakcseréről beszélünk, akkor azt úgy kell érteni, hogy a régi tokot bent hagyják a falban és arra építik rá az új szerkezetet tokkkal, vonóval – vagyis alblakszárnnyal együtt.

Miért és kinek jó ez a megoldás – és kinek nem az

Kezdjük az evidens előnnyel: nem kell kibontani a falat. Kisebb felfordulással megúszhatjuk az ablakcserét, nem lesz minden tele törmelékkel, téglaporral. Amiért pedig ellenjavallott: az ablakok felülete lecsökken – hiszen egy keret a keretben kosntrukcióról beszélünk. Ez tulajdonképpen olyan szempontból előny is lehet valakienk, hogy ami kisebb, az olcsóbb is, kevesebb alapanyag kell az új ablak és tok elkészítéséhez, ami a legtöbb helyen azt is jelenti, hogy kevesebb pénzbe kerülnek. A kisebb ablakon kevesebb fény jut be a lakásba, ez persze akkor egyáltalán nem baj, ha egy gigantikus tűzfalra van amúgy is csak kilátásunk a szobából és zseblámpa nélkül a csillár kapcsolóját sem találjuk meg fényes nappal sem.

Akik műemlékvédelmi szempontból nem kockáztathatják meg, hogy sérüljön az épület, azok számára jó választás ez a megoldás.

További előny, hogy mivel a fal ennél a módszernél nem sérül meg, nincs szükség kőműves utómunkálatokra, ami szervezési könnyebbséget is jelent az ingatlan tulajdonosának.

A régi, fa keretre a legtöbb esetben úgy rá lehet építeni az új műanyagot, hogy az eltakarja a régit, ezzel nem bomlik meg az összkép.

Fontos szempont viszont, hogy az új szerkezet hőszigetelő képessége a régiétől nagy mértékben függ, javíthatunk valamit a szigetelési képességen szigetelő ablakfólia alkalmazásával, azanban ha a régi tok már eleve rossz hatékonysági mutatókkal bírt, akkor semmi értelme nincs egy kifogástalan hőszigetelő képességgel bíró újat rátenni, illetve fejleszteni, hiszen a régi hibáin keresztül ugyanúgy nagy mértékű hőveszteség keletkezik. Ilyen esetekben el kell tekintenünk ettől a megoldástól és bizony ki kell bontani az előzőt.