Ismerje meg Dr. Kovács Zoltán nőgyógyászt!

Egy nőgyógyász, aki nem csak a fizikai problémák gyógyításával foglalkozik, hanem a lelki egyensúlyra is odafigyel. Úgy véli, hogy a szellemi harmónia felborulásának is nagy szerepe van a betegségek kialakulásában. Teljesen személyre szabja az orvoslásban tanultakat és az általa fontosnak tartott természetes gyógymódokat is alkalmazza.

Nőgyógyászati szűrések fontossága.

2000-ben diplomázott le a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi karán, a szakvizsgát pedig 2006-ban szerezte meg nőgyógyász szakból, ezt pedig már Budapesten, a Semmelweis Egyetemen. Azóta is, egészen napjainkig folyamatosan tanul, képzésekre jár, más szakemberektől is ellesi a fortélyokat, mindezt azért, hogy kizárólag elégedett betegei legyenek és, hogy a hozzá fordulóknak a lehető legoptimálisabb kezeléseket, gyógymódokat tudja javasolni.

Ina May Gaskin és Michel Oden közös előadására is ellátogatott, 2010-ben pedig Ina May Gaskinnal együtt szakmai előadást tartottak a szülészetben alkalmazható legújabb technikákról, de még bábai műfogásokat is bemutattak.

Milyen területen van még tapasztalata?

Dr. Kovács Zoltán nőgyógyász hatalmas érdeklődést mutat a kineziológia iránt, tehát ezen a területen is képezte magát, mindig is vonzotta a test és a lélek folyamata, hogy miként kapcsolódik össze a kettő, és hogyan lehet kialakítani a tökéletes harmóniát.

Németországban elsajátította a legújabb nőgyógyászati endoszkópos műtéti technikákat, amelyek teljes mértékben szervkímélőek, az ultrahangos vizsgálati módszerek terén ugyancsak fejlesztette tudását. A doktor úr munkásságára jellemző, hogy rendkívül figyel a részletekre, és precízen végzi munkáját. A Londonban megrendezett Art Of Operative Vaginal Delivery, azaz a hüvelyi szülésbefejező műtétek művészete nevű tanfolyamon is jelen volt, hogy speciális orvosi műfogások is a birtokába kerüljenek.

Az egyik legnagyobb hobbija a jógázás, amit rendszeresen űz, ennek is köszönhető a pozitív kisugárzása, továbbá Aviva módszer oktatóként és homeopátiás orvosként is tevékenykedik a szakmája mellett.