Szövet ülőgarnitúra

A bútorok nélkül el sem lehet képzelni a mai modern életünket. A lakásunk és a munkahelyünk szinte minden részében elhelyezünk valamilyen lakberendezési tárgyat, hiszen jóformán az összes tevékenységünkhöz szükségünk van bútorra. A praktikus használat mellett a formatervezettségre is figyelünk, de vannak olyan bútorok ilyen például a szövet ülőgarnitúra is amikor az elegancia is nagyon fontos szerepet kap.

Olcsó kanapé
Kedvező árú kanapé

Mire figyeljünk a szövet ülőgarnitúra kiválasztásakor?

A szövet ülőgarnitúra kiválasztásakor először is a nappali nagyságára kell gondolnunk. A szoba mérete dönti el azt, hogy mekkora, milyen típusú és kialakítású bútort válasszunk. A kisebb szobákban jól mutatnak a két személyes kanapék, míg a nagyobb szobákban a 3+2+1 típusú szövet ülőgarnitúrák is elhelyezhetőek.
A szoba méretei mellett tudnunk kell azt is, hogy hányan és milyen célra szeretnénk az ülőgarnitúrát használni. Ha csak olvasni beszélgetni, vagy tv-t nézni akarunk, akkor vásárolhatunk foteleket vagy kanapékat, de ha olyan vendégek fogadását tervezzük akik nálunk alszanak, akkor érdemes az ággyá is alakítható kihúzható típusú ülőgarnitúrát választani. Lényeges szerepet kap stílus is. Azt is el kell döntenünk, hogy konzervatív, vagy exkluzív kialakítású szövet ülőgarnitúrát szeretnénk.

Mire figyeljünk ha használjuk a szövet ülőgarnitúrát?

A szövet ülőgarnitúráink színeit mindig óvnunk kell. A világos színű kárpit esetén komoly gondokat okozhatnak sötét kék, fekete és a rossz minőségű, színüket eresztő ruhák is. Ha véletlenül ilyen farmerban ülünk a halvány kárpitra, akkor bizony a nadrágunk nyomot hagyhat rajta. A szövet színe az érintések és a nyomás hatására is jelentősen megváltozhat. Egy – egy területen átmeneti ideig akár jóval sötétebb is lehet. Gondoljunk a rendszeres tisztításra is, főleg akkor, ha örökmozgó gyerekeink is vannak, akik szeretnek enni és inni a nappaliban. Képzeljük csak el, hogy a kicsik véletlenül kiöntik a kólát a homok színű szövet ülőgarnitúráinkra. Elképzelni is rossz a foltokat. Ezért gondoljunk az egyszerű tisztításra is.