Mire jó a led spot?

A led-ek meglehetősen energiatakarékosak, tehát nagyban csökkentik egy háztartás energiafogyasztását. A hagyományos izzókkal szemben a ledek egy Watt-on jóval több fényt produkálnak. A ledeket nem kell színezni, ahhoz, hogy más színben világítsanak, képesek erre maguktól is, a hagyományos izzókról ez nem mondható el. A ledek lehetnek meglehetősen kicsik, akár még 2 mm átmérőjűek is, ezáltal nyomtatott áramkörökben is jól alkalmazhatóak. A ledeknél nincs bemelegedési idő, rögtön maximális erővel világítanak és nem kezdenek el villogni. A led a kapcsolgatást is jobban bírja, nem károsodik, ezzel szemben a hagyományos fénycsövek sűrű kapcsolgatása nagyban lerövidíti az élettartamukat. A led nagyon kevés hőt termel, így a környezetét nem melegíti. A led nem ég ki egyik pillanatról a másikra, hanem a fényereje kezd halványulni, ha már az élettartama vége felé közelít. Ha már szót ejtettünk az élettartamáról, akkor fontos megjegyeznünk, hogy rendkívül hosszú, egészen pontosan 35 000 vagy 50 000 óra is lehet. A hagyományos izzók csupán 1-2 ezer órán át bírják. A led szilárd állapotú komponensekből tevődik össze, éppen ezért nehéz kárt tenni benne.

A ledek energiatakarékosabbak.

Milyen típusú led a GU10?

A GU10 foglalat napjainkban egyre felkapottabb a belsőépítészet és a lakberendezés területén. A GU10 lámpafejjel készült lámpák között a leggyakoribb a PAR16 GU10 kivitelezésű, a kis méretnek és az irányítható fénynek köszönhetően tökéletesen alkalmas helyi megvilágításra, valamint hangulatvilágítás gyanánt. A GU10 LED spot felkapott a vendéglátóiparban is, de alkalmas, járdák, útvonalak, dísztárgyak, szekrények, folyosók, előterek és lépcsőházak megvilágítására is.

A GU10 LED-el a bútorok, álmennyezet, nappali fal ízléses hangulatvilágítása is megoldható.