Milyen ruhásszekrényt válasszunk?

Napjainkban a legtöbb nő arra vágyódik, hogy legyen egy külön helyiség a lakásban a ruhák, cipők és a kiegészítők tárolására. A legtöbb helyen sajnos ezt nem tudják megvalósítani a lakás méretei és a szobák száma miatt, ezért a hálószobában próbálják meg kialakítani az ideális helyet. Ma már a nappalit se szokták szekrényekkel telezsúfolni, mivel a divat azt diktálja, hogy szellősebb legyen és inkább a közösségi életnek adjon teret.

A jó ruhásszekrényben vannak polcok, fiókok és akasztós részek is.

Milyen lehet az ideális ruhásszekrény a hálószobában?

Egy háztartásban a ruhák elpakolása és megfelelő tárolása mindig problémát okoz. Szinte állandóan úgy érezzük, hogy nincs elég helyünk. Éppen ezért sok szempontot át kell gondolnunk mielőtt megvásároljuk ruhásszekrényünket. Fontos, hogy akasztós részek, polcok és fiókok is rendelkezésre álljanak, a mélységre is figyeljünk oda, hogy akár két sor ruha is elférjen benne. Télen például érdemes a hátsó sorba pakolni a nyári ruhákat, elé a téli holmikat, tavasszal pedig megcserélni az egészet.

A gyártók ma már igyekeznek olyan szekrényeket készíteni, amelyek bőven rendelkeznek polcokkal, rekeszekkel és egy panellakásban is gond nélkül megállják a helyüket. Helytakarékosság szempontjából a tolóajtós típusúak a legideálisabbak. A méreteket alaposan ellenőrizzük le, hogy egyáltalán befér-e majd a kiszemelt helyre. A legmegfelelőbb mélység általában 60 cm, a szélesség 250cm, a magasság pedig 2m. Egy ekkora ruhásszekrény képes elnyelni egy házaspár teljes ruhatárát.

A kevesebbszer használt dolgainkat igyekezzünk alulra vagy felülre pakolni, a sűrűbben használtakat pedig szemmagasságba tenni. A szekrény ajtóra felszerelhetünk kampókat is, ezek tökéletesek lehetnek sálak, övek, nyakkendők tárolására.

Ma már számos üzlet, köztük az Enterieur bútor webáruház is kínál olyan ruhásszekrényeket, amelyek kiváló minőségűek és a felsorolt feltételekkel is rendelkeznek. Stílusban olyat válasszunk, ami passzol otthonunk kialakításához, de a lakberendezésben jelenleg az egyik legkedveltebbek a festett üvegfelületűek, illetve ha a bútorlap fémmel esetleg krómmal van kombinálva.