Az infrastruktúra nem csak betonból épül
Amikor a köznyelv „létfontosságú rendszerelemekről” beszél, általában gyorsan a vízművek, az energiahálózatok vagy a közlekedési csomópontok jutnak eszébe. Ezek kézzelfogható, gyakran látványos létesítmények, például hídrendszerek, transzformátorok, alagutak, informatikai adatközpontok. Azonban a valóság ennél jóval rétegzettebb. Egy ország biztonsága nem csak acélszerkezeteken nyugszik, hanem a kockázatok felismerésének és értékelésének képességén is. Itt lép be az azonosítási jelentés. A 2012. évi CLXVI. törvény és a 65/2013. (III. 8.) Kormányrendelet alapján elkészített azonosítási jelentés nem csupán egy kötelező dokumentáció, hanem egy stratégiai eszköz. Egy különleges tükör, amely nem azt mutatja meg, ami van, hanem azt, ami veszélybe kerülhet. A jelentés a rendszer védtelenségének feltérképezése, de még inkább annak bizonyítéka, hogy az üzemeltető képes volt a rendszert saját gyengeségeivel együtt átlátni.
Nem csak megfelelés, gondolkodás és egy lépéssel előre
A szabályozás világos. Minden ágazat üzemeltetőjének azonosítási jelentést kell készítenie, akkor is, ha végül egyetlen rendszereleme sem minősül létfontosságúnak. E kötelezettség mögött nem csupán bürokratikus teher áll, hanem egy világos szemléletváltás. Az állam nem utólag akar reagálni, hanem megelőzni. Ehhez pedig nem elég technikailag „üzemeltetni” egy rendszert. A fenntartható működés feltétele, hogy az üzemeltető saját működését fenyegető tényezőket önállóan, objektíven és részrehajlás nélkül fel tudja mérni. Az azonosítási jelentés nemcsak a horizontális és ágazati kritériumok számbavételéről szól. Nemcsak arról, hogy hány ember veszhet el, vagy mekkora gazdasági kárt szenvedhetünk el. Hanem arról, hogy egy szervezet képes-e kívülről látni magát, és képes-e valóban gondolkodni rendszerszinten. A dokumentum egyfajta önértékelés, nem csupán technikai, hanem stratégiai szinten is.
Kockázatelemzés. Nem a félelem, hanem a felelősség nyelve
Sokan hajlamosak a kockázatelemzést a félelem nyelvének tekinteni. Mi történik, ha leáll az áram? Mi lesz, ha szennyeződik a víz? Mi történik, ha az adatforgalom megszakad? Pedig a kockázatelemzés nem a félelmet táplálja, hanem a felelősséget. Megtanít másként látni. Nem csak azt mutatja meg, hogy mi romolhat el, hanem azt is, hogy milyen következményekkel járna, ha figyelmen kívül hagyjuk a sebezhetőségeinket. A külső kockázatelemző szerepe itt nem csupán a módszertan biztosítása. Egy külső szem máshogyan lát. Nem belülről gondolkodik, nem ragadt bele a napi rutinba. Ez a kívülről jövő tudás nem az üzemeltető hibáira vadászik, hanem a rendszert segít újraértelmezni. Sok esetben éppen a „láthatatlan” kockázatok a kapcsolódó rendszerek gyenge pontjai vagy a humán tényezők azok, amelyek egy objektív jelentésből felszínre kerülnek.
A jelentés, mint társadalmi szerződés
Létfontosságú rendszerelem nem csak azért az, mert anyagi vagy technológiai értéket hordoz. Hanem azért, mert működésének zavara kihat a közbizalomra, a társadalmi stabilitásra, a pszichológiai biztonságérzetre. Ezt nevezi a szabályozás politikai és társadalmi hatás kritériumának. A jelentés tehát nem egy cégről szól, hanem arról, hogyan viselkedik egy szervezet a társadalmi környezetével szemben. Amikor az állam az azonosítási jelentés alapján hoz döntést, akkor valójában nemcsak arról dönt, hogy egy rendszerelem létfontosságú-e vagy sem, hanem arról is, hogy milyen mértékben lehet számítani az adott szervezetre, ha krízishelyzet áll elő. Ez nem pusztán biztonságtechnikai kérdés, hanem társadalmi bizalom kérdése is.
Az azonosítási jelentés, mint jövőkép
Van valami különösen izgalmas abban, ahogyan egy jelentés, amely első ránézésre csupán táblázatokat, elemzéseket, kockázati szinteket tartalmaz, végül stratégiai dokumentummá válik, ahol minden értékelés, minden szcenárió, minden veszélyfeltérképezés valójában egy kérdést rejt: készen állunk-e? Az azonosítási jelentés a legjobb esetben nem csak az aktuális működést írja le, hanem egy jövőképet is. Azt mutatja meg, hogy az adott szervezet hogyan készül a változásra, a krízisre, az ismeretlenre. Hogy hogyan látja a saját szerepét a társadalmi ökoszisztémában. Nem minden rendszer válik létfontosságúvá. De minden rendszer megérdemli, hogy azonosítási jelentés készüljön róla. Mert ebben a dokumentumban nemcsak a rendszer múltja és jelene van benne , hanem a jövő iránti felelősség is.