Szabaduló szoba Portsmouth városában

Portsmouth éjszakai fényei
Az Angliába utazók nagy részének elsődleges úti célja London, persze nem véletlenül. London csodálatos, a látnivalók száma gyakorlatilag kimeríthetetlen: Big Ben, Tower-Bridge, Westminster, Buckingham-palota, Hyde Park… Azonban nem London az egyetlen szép hely Angliában, sőt. Számos olyan város és természeti látnivaló van, amelyet érdemes a bakancslistára vésnie az Angliát igazán megismerni vágyó turistának.
Szabaduló szoba Portsmouth városában részletei…

A levendula jótékony élettani hatásai

Az egészségünk a legféltettebb kincsünk, ezért folyamatosan teszünk a megóvása érdekében. Számos dologra figyelünk a mindennapokban, és szerencsére egyre több olyan termék van, például gyógyszerek, táplálék kiegészítő készítmények, gyógyászati segédeszközök no és persze gyógynövények és természetes alapanyagokból készült termékek is, amelyek ebben segítenek bennünket. Egyik ilyen például a levendula.

Miért próbáld ki a levendulát?

A levendula gyönyörű szép, lila színű és jellegzetes illattal rendelkező virág, amely önmagában is magával ragadó, tehát vázába is rakhatjátok és gyönyörűen feldíszíthetitek vele az ebédlő asztalt, de a levendula számos egyéb formában is felhasználható, szerencsére rengeteg termékben megtalálható.

Milyen formákban szerezheted be a levendulát?

A levendula bőrbarát hatóanyagokat is tartalmaz, megtalálható szappanokban, tusfürdőkben, testápolókban és olajakban is. Szóval akár naponta használhatod, de ha szeretnéd kipróbálni, mielőtt lecseréled a tusfürdődet, akkor keress fel egy wellness központot, hiszen számos helyen használják a szaunában a levendulát.
A levendula tartalmú hidratáló szerek azonban rendkívül jó hatást gyakorolnak a pattanásos bőrre. Szóval, ha van kamasz gyereked, akkor feltétlenül próbáljon ki valamilyen levendulás készítményt, hiszen a serdülőkorban kialakult problémák kiváló eredményekkel kezelhetőek vele. A levendula ugyanis csökkenti a bőr zsírosságát és jó hatásokat fejt ki a bőr anyagcsere folyamataira is.

A levendulának azonban nyugtató hatása is van, ezért teaként is fogyasztható. Ha valami miatt ingerültebb, stresszes vagy, akkor próbáld ki, hiszen rövid időn belül megnyugtat.

A levendula azonban nem csak az ember számára ideális, hanem a növények esetében is kiváló eredmények érhetőek el vele. A levendula ugyanis távol tartja a károkozókat is.

Az ISO 9001:2015 minőségirányítási rendszer alapelvei (első rész)

ISO 9001:2015 alapelvek

Az ISO 9001 a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) által kiadott, a minőségirányítás alapelveinek betartásához szükséges követelményeket meghatározó szabványcsalád. Tudni kell a szabványcsaládról, hogy elvi követelményeket fogalmaz meg, a konkrét minőségirányítási rendszert minden cég a sajátosságainak megfelelően kell, hogy kialakítsa. Az alapelvek megvalósulását független tanúsító szervezet végzi. ISO rendszer kiépítéshez érdemes külsős vállalat segítségét kérni. Az ISO 9001:2015 minőségirányítási rendszer alapelvei (első rész) részletei…

A kókuszvirág cukor

A kókusz egy rendkívül ismert és nagyon szeretett növény, hiszen gyönyörű szép és szinte minden része felhasználható. Gondold csak végig micsoda érzések töltenek el, ha egy kókusz pálmákkal övezett szigeten sétálsz, vagy napozol egy pálma fa alatt. Ezen kívül jó ha tudod, azt is, hogy a kókusz pálma törzsét és leveleit fa házak építésére is használják, a terméséből a kókusz dióból pedig számos rendkívül népszerű élelmiszert készítenek el. Ott van például a kókusz reszelék, a kókusztej, a kókusz zsír, a kókusz liszt. De a kókusz virágja is felhasználható, hiszen cukor is készíthető belőle.

Nézzük most a kókuszvirág cukrot

Kezdjük az előállításával. A kókusz virág cukrot nagyon egyszerűen lehet előállítani. Alapanyaga a pálmavirág, amely két liter nedvet is tartalmazhat. Ebben a nedvben található meg a kókusz cukor, amelyhez a nedvességtartalom elpárologtatásával jutnak.

Mi jellemzi a kókusz cukrot?

A kókusz cukor nagyon sok mindenben hasonlít a répa cukorra. Ezekben a cukrokban azonos mennyiségű szénhidrát és a kalória van, azonban a kókusz virág cukor vitaminokban jóval gazdagabb, mint a hagyományos cukrok. Megtalálható benne a B B2, B3 és a B6 vitamin ezen kívül magas a rosttartalma is, ezért jóval hosszabb idő szükséges a felszívódásához. Nincs különleges íze, tehát könnyen és gyorsan hozzá szokik a szervezet. Kristályos szerkezetű valamint cseppfolyós állagú formában is kapható.
Azonban fontos azt is megjegyezni, hogy a kókusz virág cukor annyira újdonságnak számít, hogy még nagyon kevés információ az emberi szervezetre gyakorolt hatásairól, ezért az inzulinrezisztenciával élők és a cukorbetegek számára egyelőre a fogyasztása nem ajánlott.

Hogyan használható a kókusz cukor?

Mivel a kókusz cukor édességereje nagyjából megegyezik a répa cukoréval, ezért minden esetben ugyanakkora mennyiséget célszerű az adagoláskor használni.

Irány a mozi! Dunkirk

Nyáron sokan a strandot, a fagyizókat részesítik előnyben, ha kikapcsolódásról van szó, vannak olyanok is, akik a komoly zenei programokat kedvelik, azonban ilyenkor sem szabad megfeledkeznünk a moziról sem, hiszen fantasztikus filmek várnak bennünket a fellemesen klimatizált termekben most is. Egyik ilyen a Dunkirk.

Miért nézd meg a Dunkirk-et?

A Dunkirk egy történelmi, háborús eseményt dolgoz fel, 1940-be a II. Világháború idejére vezet vissza bennünket. A rendkívül szorult helyzetbe került, 5 km-es partszakaszra szorult 400 ezer belga és francia katonák életét, menekülését, a káoszt és az angolok által szervezett legendás mentő akciót mutatja meg. Minden egyes részletet élethűen ábrázol, ezért mi a nézők is a film első percétől kezdve úgy érezhetjük, hogy szereplői vagyunk ennek a történetnek. Ha úgy döntötök, hogy megnézitek Dunkirk-et, akkor készüljetek fel a megható és megrázó élményekre. A film középpontjában végig a háború mindennapjait átélő, lehetetlen helyzetbe került emberek vannak, A lélektani hatások miatt folyamatos feszültség alatt tart a film. Bemutatja számos példán keresztül, hogy mi mindenre veszi rá a védtelen és teljes mértékben kiszolgáltatott embereket a túlélés ösztöne. Van olyan katona, aki rendkívül segítőkész, és olyan is, aki önmagát megtagadva a bajtársainak is árt.

Persze a lélektani hatást nagyon erősen fokozza a látvány is. Ami köszönhető a korábban számos, a kritikusok által is elismert és a közönség által is kedvelt rendező, Christopher Nolannak, ő ugyanis a történet színhelyén forgatott le számos jelenetet. A II. Világháborúban használt repülőgépeket láthatjuk a légi felvételeken is. Ezen kívül a történetnek nincs igazán főszereplője, egy időben mutatja meg számos katona – akiket olyan világhírű színészek, mint Tom Hardy, Mark Rylance, és Kenneth Brannagh alakítanak – szenvedését és a civilek közreműködésével végrehajtott mentő akció rendkívüli embert próbáló keserveit is.

Az adatmentés kiemelt fontosságú a vállalkozásoknál

Adatmentés fontossága cégeknél

Minden vállalkozás használ ma már számítógépeket, a hozzájuk kapcsolódó programokat. Az így keletkező állományokról készült adatmentés épp olyan fontos, mint amikor még csak papír alapú adminisztrációt végeztünk. Akkor a számlák és belső üzenetek fizikai, kézzel fogható formában keringtek az irodák között, ezeket pedig későbbi felhasználásra, például adózáshoz meg kellett őrizni. Nos, nincs ez másként ma sem, csak ma már adatainkat irattartók és szekrények helyett mappákban, merevlemezeken tároljuk, nagy teljesítményű szervereken.

Az adatmentés kiemelt fontosságú a vállalkozásoknál részletei…

Tortadoboz esküvőre

Az esküvő az életünk egyik legszebb napja, ekkor fogadunk örök hűséget a párunknak, és bizony szeretnénk ünnepélyessé tenni a nagy napot. Meghívjuk a rokonainkat és a legközelebbi barátainkat, a menyasszonyok hófehér ruhát és fátylat, a vőlegények elegáns öltönyt vesznek fel a nagy napra, az álomszép sminkről nem is beszélve. Ünnepséget is rendezünk valami megfelelő esküvői helyszínen, ahol táncolunk, jól érezzük magunkat és finomabbnál finomabb ételeket és italokat is fogyasztunk. Ez a rendezvény azonban hatalmas odafigyelést és óriási szervezési munkákat igényel. Rendkívüli szerepet kap az esküvői torta. A hagyomány szerint a menyasszony és a vőlegény együtt vágják fel a gyönyörű szép és ízletes esküvői tortát. Ahhoz azonban, hogy minden tökéletes legyen komoly előkészületekre van szükség.

Kezdjük az esküvői tortával..

Lássuk akkor mi minden szükséges, ahhoz, hogy gyönyörű szép maradhasson az esküvői torta. Fontos szerepe van a megfelelő tortadoboznak. Ugyanis ebben szállítják az étterembe a kész tortakülönlegességet.

Milyen az ideális tortadoboz?

Kiváló minőségű alapanyagból készül, hiszen stabil tartást kell, hogy biztosítson a több kilós süteménynek. Ezért a legjobb, ha kartondobozt használnak erre a célra. A karton doboz további előnye az, hogy ellenáll az időjárás viszontagságainak is. Ellenáll az erős napsugárzásnak és ha néhány csepp eső éri, akkor sem fog sérülni a benne lévő édesség. Ezen kívül döntő szerepe van a sütemény méreteinek is. Ezt pontosan kell tudni, hiszen így lehet megfelelően szállítani a tortát. Ha több darabból álló, eltérő formájú emeletes tortát rendeltél, akkor több kisebb-nagyobb tortadobozban fogják kiszállítani. A legkisebb 10x17x8-cm-es és a nagyobb 29x29x15 cm-es tortadobozok közül lehet választani. Az esküvői tortát, bizony fel is kell emelni, ezért fontos, hogy a szállító doboznak legyen füle is.

Stressz megelőzése és kezelése

Manapság a rohanó világban folyamatosan érnek bennünket váratlan események. Gondoljunk csak a kiszámíthatatlan időjárás miatt kialakuló front hatásokra, a közlekedés során kialakuló változásokra, az iskolai és a munkahelyi eseményekre is. A változás része az életünknek, és bizony sokszor jelent stresszt is. Ebben a cikkünkben a stressz kezeléséhez adunk néhány tippet.

A stressz megelőzése

Fontos, hogy minden olyan változásra, amire csak tudsz, készülj fel. Figyelj a meteorológiai előrejelzésekre. Egészen pontos tájékoztatásokat kaphatsz a következő néhány napra várható hőmérséklet változásokról, csapadék mennyiségéről a szél irányáról és a sebességéről is. Sőt ha valamilyen krónikus megbetegedésben, például szívbetegségben szenvedsz, akkor a frontok által kiváltott hatásról is kaphatsz információkat, így felkészülhetsz és beszélhetsz az orvosaiddal is.

A stressz megelőzése, vagy a stressz káros hatásainak mérséklésére kiváló lehetőséget jelent a sport is. Ha rendszeresen jársz edzésre, akkor nem csak az izmaidat erősíted, hanem a szervezeted keringési rendszerét is javítod. Sporttal elkerülhetőek a vérnyomás ingadozásából eredő problémák is.

Hogyan szabaduljak meg a hétköznapok során felgyülemlő nyomasztó terhektől?

Ha busszal jársz munkába, akkor a nap végén keress ülőhelyet, helyezkedj el kényelmesen és hallgass valamilyen zenét. Már 4-5 perc segíthet elhatárolódni a napi problémáktól. Ha haza értél, akkor pedig egy csésze forró tea segíthet a stressz levezetésében. A legjobb, ha erre a célra egy egyedi bögrét választasz és ha egy kicsit ingerültnek érzed magad, akkor pedig valamilyen nyugtató hatású gyógynövény teát, például citromfűteát fogyassz. Ha a kellemes zene és a gyógynövény tea kevés, akkor egy jó forró fürdő is sokat segíthet. Áztasd magad egy órán keresztül, és fokozd a hatást egy kellemes hangulatvilágítással is.

Szervezett kocsmatúra Budapesten

A romkocsmák Budapesten népszerűbbek, mint valaha. Hétvégenként rengetegen választják a ”bulinegyed” romkocsmáit, bárjait, hogy lazítsanak barátaikkal és kipihenjék a hét fáradalmait. A VI. és VII. kerületet ellepik a fiatalok, nyaranta a hangulat és az atmoszféra időnként már-már fesztivál jellegű. Sokan vannak, akik beülnek egy helyre és egész este ugyan ott maradnak, ismerőseikkel italoznak és beszélgetnek. Azonban azoknak, akik új embereket szeretnének megismerni, vagy nem szeretnének leragadni egy helyen, és szívesen tesztelnék a sör kínálatot több romkocsmában is, jó ötlet lehet egy rögtönzött kocsmatúra, bár-túra, romkocsma túra, hogy a végén már igen laza hangulatban fejelhessék meg az éjszakát egy felejthetetlen bulival. Amennyiben te ebbe a második kategóriába tartozol, és igazi buli-huligánnak érzed magad, valószínű érdemes kipróbálnod egyszer egy szervezett kocsmatúrát.

kocsmatúra - pub crawl Budapesten

Miért érdemes szervezett kocsmatúrára menni, a spontán kocsmáról-kocsmára vonulás helyett?

Azért érdemes kipróbálni az egyik, főleg külföldi célközönségnek meghirdetett és megszervezett kocsmatúrákat, mert így egész estét tölthetünk jó fej külföldiekkel, gyakorolhatjuk nyelvtudásunkat, megismerhetünk idegen kultúrákat. Nincs is jobb annál, mint meggyőzni az angol turistákat, hogy a magyar pálinkának a világon nincs párja.

Ráadásul ezek a szervezett kocsmatúrák megfizethető áron elérhetők. A szolgáltatás már 10 Eurótól elérhető, amelyben benne van a meglátogatott négy romkocsmában vagy bárban a ”welcome drink” és saját idegenvezető, aki ismeri a legeldugottabb, leghangulatosabb helyeket is. Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet a szervezett kocsmatúrák iránt (és alapszinten tudsz angolul), keresd fel a best pub crawl budapest teamet – have the best pub crawl experience ever 🙂 (legyen részed a valaha volt legjobb kocsmatúra élményedben.)

Mentés

Hogyan segít az injekciós zsírbontás a makacs zsírlerakódások ellen?

Az egészségünk megőrzéséért folyamatosan teszünk. A megfelelő táplálkozás, a rendszeres mozgás mellett mondhatjuk azt is, hogy az egészségünkhöz szorosan hozzá tartozik a szépség is, a testünk szépségéért is folyamatosan teszünk. Gondolj csak a tisztálkodásra, sminkelésre, kozmetikai kezelésekre. Ma már néhány rendellenességtől, kellemetlenségtől is könnyedén megszabadulhatunk. Ebben segítenek nekünk a különböző típusú testkezelések, például az injekciós zsírbontás.

Mikor válaszd az injekciós zsírbontást?

Az injekciós zsírbontással megszabadulhatsz azoktól a zsírpárnáktól, amelyek azokon a testtájaidon találhatóak, ahonnan más módszerekkel eddig nem sikerült megszabadulni. Vagyis akkor érdemes alkalmaznod az injekciós zsírbontást, ha kiegyensúlyozott életet élsz, egészségesen táplálkozol és rendszeresen mozogsz, ennek ellenére mégis azt tapasztalod, hogy egyes testtájaidon, például a külső combodon, vagy a csípődön megmarad és kellemetlen látványt nyújt az ott található makacs zsírréteg.

Mi történik az injekciós zsírbontáson?

A kezelés minden esetben egy állapot felméréssel kezdődik. Ekkor felmérik a kezelésre szoruló területeket és meghatározzák azt is, hogy hány kezelésre lesz szükség. Ha szerencsés vagy elég lesz egyetlen beavatkozáson részt venned, de legrosszabb esetben is maximum négy alkalomra lesz szükség. A kezelések időpontjai között azonban el kell telnie minimum három hétnek. A beavatkozásokhoz minden esetben használnak fájdalom csillapítót, így egy minimális fájdalomra számíthatsz, ami néhány napon belül teljes mértékben megszűnik.

Hogyan fejti ki a hatását a kezelés?

Az aqualyx injekciós zsírbontás során egy speciális, úgynevezett Motolese oldatot fecskendezünk a kezelésre szoruló területre, ami ezután a zsírsejtekbe kerül, majd ezt követően, feloldja a zsírt, ami természetes úton, a májon keresztül távozik el a szervezetből. Az eredmény pedig végleges.

Mentés